A szél, simán, könnyen halad A fák között és hirtelen Bódító illatot szétszórt Az erdőben, mindenütt.
A környező virágok csodálkoztak: - Talán eljött vendégségbe Valami istennő az angyaloktól, Hogy megrészegítsen? - Nem, feleli egy hang, önelégülten, A nap felé fordítva a fejét, Az a virág, amely virág a virágok között, Ez a legnagyobb az erdőben és az én vagyok Mondta az erdei ibolya
Nincs is itt még hozzám hasonló, Istennő csak én vagyok! - Jaj, az erdő azt mondja neki: Rossz és nehéz a szagod.
Te nagy vagy és színes, De az istennő egy másik virág... Nézd meg azt a vékonyat, Azt a gyengéd, elbűvölő szálat.
Csak ül az árnyékban, a föld felé hajolva, Fehér, kicsi, kerek könnyek, Ezüst harangok a szélben és itt mindennek illata.
Ő a virág, ő az istennő, Először virágzott. Mennyei illatot hozott nekünk És gyöngyvirágnak hívják őt.
Karácsonyeste kigyúlnak a fények, békesség költözik majd a szívedben. Öröm és boldogság lakozik a lelkedben, s a szeretet fénye lesz ünneplő ruhád. Csillagszóró szikrái hullnak szerteszét, a díszes fa alatt együtt a sok ajándék. Mosoly és öröm látszódik az arcodon, benned van a békesség, s a nyugalom. Gyújts majd egy gyertyát mindazokért, kiket valaha oly nagyon szerettél, s kiknek a lelke már az égbe szállt, s odafentről óvnak, vigyáznak Rád. Gyújtsunk gyertyát a beteg gyermekért, kinek sorsa fájdalom, s a szenvedés, s barátja nem más, csak a csillagok, édes álmát szövi fent a fényes hold. Asztalodon ott a dió, alma, sütemény, máshol talán csak a didergő remény! Halkan mondj el egy imát csendesen, szálljon a földre béke és szeretet!
AJÁNLOM AZ OLDALT
