József Attila
Gyöngy
Gyöngy a csillag, úgy ragyog,
gyöngyszilánkokként potyog,
mint a szőllő, fürtösen,
s mint a vizcsepp, hűvösen.
Halovány bár a göröngy,
ő is csámpás barna gyöngy;
a barázdák fölfűzik,
a bús földet díszitik.
Kezed csillag énnekem,
gyenge csillag fejemen.
Vaskos göröngy a kezem,
ott porlad a sziveden.
Göröngy, göröngy, elporlik,
gyenge csillag lehullik,
s egy gyöngy lesz az ég megint,
egybefogva szíveink.
pici-cica: Kincs
Csak egy tánc volt csupán, semmi több,
Két lélek egymás mellett kikötött.
Hajójuk lehorgonyzott a másik oldalán,
Mit sem sejtve, a sors előre megírta tán?
Leszállt a két kapitány, álarcát levette,
A zene halkult, s végül elcsendesedett.
Most csak ők voltak, az idő megállt,
Nincs több titok, a szemeké most a világ.
Egyszerre pillantották meg a másikat,
Mintha nem is ők irányítanák a dolgokat.
S a pillantások után mosoly következett,
S a szemekben megbújó, eddig rejtett érzések.
A szavak immár mit sem érnek,
Csak betűkből álló képződmények.
A csönd most a legszebb zenét játssza,
Ez a rezdülések, vágyak dallama.
Az ezerszer összetört szívek
Végre megtalálták a hőn áhított kincset.
S ez nem ládában lapult, mélyen elásva,
Csak párjuk szívében megtalálóra várva.
Már csak a kulcs hiányzik, s egy lépés előre,
S Övék a boldogság végleg, örökre.
csak-fater: Dac, vagy büszkeség
Vannak soha ki nem mondott szavak,
El nem csókolt csókok, mik megmaradtak,
S vannak fájón, befelé hulló könnyek,
Mik szívfájdalommal vegyülnek.
Elfeledett ősrégi, ébren is álmodott álmok,
Mit szívünk mélyén, vastagon beleptek az időporok,
Amelyek vissza már sosem jönnek,
Amit erősen leragasztottak az évek.
Mailt, sms-t van úgy, hogy már nem várunk,
Vannak terek, parkok hová már sosem járunk,
S padok mikre soha többé nem ülünk,
Dalok, melyekre kijön szemnedvünk.
Utcák, merre lépést már nem szaporázzuk,
Érzés, mire nagy gonddal, féltve vigyázunk.
Szemek, melyeknek egyetlen pillantása sem éget,
Kezek, miknek simogatása már sosem érhet,
Vannak gőgös, sértődött ajkak, amik soha sem beszélnek,
Ám az összegyűrt, nedves párnák, reggel mindent elmesélnek.
Ez vagy Te
Veled megszületett a szeretet,
Mi őseidből már rég kiveszett
Önzést, kapzsiságot, kizárva,
Jöttél erre, a kegyetlen a világra,
Törölték génjeidből az utálatot,
Helyette hordozod, az alázatot.
Ha beléd rúgtak, halkan tűrted,
Veszekedést, zsivajt, elkerülted.
Rossz házasság, a válás kirabolt,
A diplomás nő a földbe tiport.
A jó szülők, osztották napjaid,
Határt szabva legyen valakid,
Ki csak hozzád tartozik, és tied,
Visszaadva veszettnek hitt hited.
Lásd itt vagyok, már hosszú ideje,
De az ő szemükben, nincsen hitele,
Engem, egy senkit nőül veszel,
Hogy szíved akarja úgy teszel.
Ezt már nem nyelik le, takarodjunk,
Ha kell gyerekestől az utcán lakjunk.
Saját lakásodból, minket híd alá dobnának,
Boldogok ha szemedben könnyet látnak,
Perben lenni, vagyonkád megszerezni,
Hogy fiuk voltál örökre elfeledni.
S hogy miért? - mert végre boldog vagy,
Kaptál családot, ki parancsra sem hagy.
Nekik adott Fortuna , meg van mindenük,
De sosem volt igaz, boldog szerelmük.
Nem kell tőlük semmi, futni messze el,
Hol a végtelenen túl is a boldogság ölel.
Nagy Krisztina
Pécs, 2007-08-11
Tibor: Ha egyszer lehetne (2007-07-26)
Ha egyszer lehetne
(E dodone in e dodona res te.)
Ha megpillantod fentről a szépséges Adriát
Érzed már Velence,Firenze,Pisa illatát
Géped Fiumicino forró betonján síkítva landol
Régi emlékek képe benned kavarogva zakatol
'Ha egyszer lehetne- szíved két helyre születne'
Most búcsúztál még a szentmiklósi fáktól
Az öreg Duna lágyan ölelő karjától
Pintér Tibor Sziget Színházától
Lakihegy magasra nyúló tornyától
'Ha egyszer lehetne-szíved két helyre születne'
S lábad máris a Colosseum lépcsőit tapossa
Verdeső szívedet a Capitólium hegye dobbantja
Alant nyúlik el hosszan és kecsesen a Vatikán
Ahol a Szent Péter bazilika hűvöse vár.
'Ha egyszer lehetne-szíved két helyre születne'
Emlékedben feldereng s hív a Sárgaház
A tanösvány végén a tó, melyet megtalálsz
Az ősi kos a szent város címerén
S a HÉV melyről leszállsz utad legvégén
'Ha egyszer lehetne-szíved két helyre születne'
csak-fater: Sohasem
Sohasem láttalak ennyire, ilyesforma szépnek még,
Mint egy festmény, virágot szedő lány a pipacsos réten,
Sohasem vártalak ennyire szomjúhozva, a torkom ég!
Csillapítsd csókoddal, ráéhező, kiszáradt égő szám egész héten.
Nem láttam még a színeket ilyen vakítóan káprázónak,
Retinám fogja szivárvány, az élet minden élénk, s pasztell színét,
Nem hatott a víz még ily tisztának, frissnek, átlátszónak,
És érzem a szerelemnek édeskeserű csodálatos ízét!
Végre már nem fáj a magány, az irtó, a borzalom,
Gyötört arcomról leradíroztad mivoltoddal magány ráncait,
Benned megtaláltam az elveszett álmom, a csodaszép világom,
Boldogan sétálok már, s az úton a rózsa simít, fa rám kacsint.
Ha vétkeztem, vagy útban voltam, büntetést, szidást kaptam,
Sohasem éreztem, nem tudhattam eddig, milyen, ha igazán szeretik szívem,
Csak szavakat, sóhajokat, mint koldus, odavetett alamizsnákat kaptam,
De jöttél, s lelked habkönnyű hófehér fonatával öleltél és engem!
Megfürdettél, lemostad szíved ékes jóságával rólam bánatnak porát,
S mint éhezőt, megetettél a szerelemnek fehér, puha kenyerével,
Gondozol, mint szőlősgazda legféltettebb aranysárga borát,
Lelked lelkem ölelve, végtelen gyertyaként égjen majd el.
Sohasem akarom csillogó szemedről levenni tekintetem,
Sohasem akarom simításával életet adó kezed elengedni,
Sohasem fogom piciny ajkad csók nélkül hagyni, hisz úgy szeretem!
Minden álmom csupán az, örökké, s csak veled boldogságban élni, vagy halni.
Helen Bereg: A békapoéta
Sóhajt a béka: brekeke!
Verset írnom kellene,
A szúnyogos csoda rétről,
Vagy a sárga pipitérről.
Mire írjam? Nádszélére?
Tündérrózsa levelére?
Mivel írjam? Nincsen tollam.
Breke-breke, én megmondtam!
Megkérdezte a gólyahírt,
Van-e nála toll és papír,
De az csak a fejét rázta
Virágport szórva reája.
Elugrált a tó széléig,
Közben mondta véges-végig:
Koszorús költő hogy legyek,
Ha senki nem ismerhet meg?
A gólya ott sétált éppen
Keresve az estebédet.
Békánk pont eléje tottyant
Gólyalábnál feje koppant.
Breke-bereke brekeke
Toll és papír kellene!
Mond te csodás szép madár
Szárnyadból tollat nem adnál?
De a gólya meg se szólalt.
Magában csak azt suttogta:
Itt van, megjött a vacsora!
Gólyapocak nem korog ma.
Békaköltő meghallotta,
Mit suttogott fent a gólya.
Ugrott, rohant, toccsant, koppant
Ott hagyta a gólyatollat.
Visszament a tó mélyére,
Tündérrózsa levelére
Ott brekegi reggel, este
Nádirigóval versenyezve:
Nehéz szakma a költészet.
Ihletem is elenyészett.
Inkább énekes leszek,
Reggel, este brekegek.
Helen Bereg: Szeretlek, mint ...
Szeretlek, mint …
S itt megállt kezemben a toll.
Nem találtam megfelelő hasonlatot,
Mert ahogy szeretlek, semmihez nem hasonlítható.
Szeretlek, mint …
Kezdtem újra, a szavakat ízlelgetvén.
Már itt van, itt lebeg nyelvem hegyén,
De elakad a toll, nem írja, mit szívemben érzek én.
Szeretlek, mint …
S most felszakad lelkemből az összes kép.
Szerelmünk tollamból életre kél.
Papírra borzongó selymes folyamot igéz.
Szeretlek,
Mint szellő simogatását,
Mint hűs patak vizét,
Mint tavaszi nap sugarát.
Lelem veled kel, veled köszönti az éjt.
Szeretlek,
Mint csobogó hárfadallamot,
Mint tenger hófehér tajtékát,
Mint ajkon libbenő mosolyt.
Szerelmem szerelmed öleli át.
Szeretlek,
Mint porban eső koppanását,
Mint számban olvadó méz ízét,
Mint frissen meszelt fal illatát.
Létem lelked követi, amíg él.
Szeretlek, mint …
Még írnám, de elolvastam, mit tollam vetít elém,
S megborzongtam: Ó Istenem, mily hamis az egész!
Tényleg nem adják vissza a leírt mondatok,
Mit egyetlen ölelésben, szemem csillanásában,
Ajkam puhán suhanó játékában elmondhatok.
Helen Bereg: Mire elég?
Bár soha ne múlna el a pillanat!
Mire elég egy pillanat?
Integetésre utánad.
Autó tükrében felvillanó mosolyra.
Szem összevillanására,
Hogy szívembe bevésődjön a kép.
Bár soha ne múlna el a perc!
Mire elég egy perc?
Ujjaim borzolják hajad.
Összeolvadni, harapni ajkunk csókjában.
Tested cirógatni lágyan,
Hogy érezzem a vágyó remegést.
Bár soha ne múlna el az óra!
Mire elég egy óra?
Végigsuhanni vágyadon,
Felfedezni, hogy édes testedre mint oson
A vágy perzselőn, szabadon.
Emlékembe írni rezdülését.
Bár soha ne múlna el a nap!
Mire elég egy nap?
Kisszobánkban reggelizni.
Fürdőnek vízpermetében összefonódni.
Lágyan vágyad átölelni.
Érezni testem, lelkem veled él.
Bár soha ne múlja el az éj!
Mire elég egy éj?
Együtt főzött vacsorára,
Közös álomban pihenni egymás karjában.
Ébredő simogatásra.
Arcodra csókolni hajnal fényét.
De elmúlik. Mindig elmúlik.
S nem tudjuk a holnap mit ígér.
Pillanatot, percet vagy órát?
Talán egy napot vagy éjszakát?
Bármi jön, számunkra boldogság,
Időtlen ölelhetjük egymást.
József Attila:
Keresek valakit
Tele vágyakkal zokog a lelkem,
szerető szívre sohase leltem,
zokog a lelkem.
Keresek Valakit, s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
s nem tudom ki az.
Csüggedő szívvel loholok egyre,
keresek valakit a Végtelenbe,
loholok egyre.
Könnyeim csorognak - majd kiapadnak:
vággyal magukkal messzebb ragadnak -
majd kiapadnak!
Búsan magamnak akkor megállok,
szemem csukódik, semmit se látok -
akkor megállok.
Lelkem elröppen Végtelenbe,
tovább nem vágyom arra az egyre,
a Végtelenbe.
Devecseri Gábor - Csak szó vagyok
Ha csak Rád gondolok
megáll a szívem
de nem ver soha nélküled;
előttem csillogsz
fülemhez szavad van
és szavamhoz füled.
Csak szó vagyok.
Hol is nyílhatna lényem létre
ha nem Benned, te szép?
Éled a réten a vándor
ki naptól föl nem perzselt földre
csak néha lép.
Csak szó. De annak is
tartalma tőled árad belém.
Nem érvel, csak ragyog
csak létezik. Rád nézek
és beszéd nem, csak hang vagyok.
Csak hallgatás vagyok.
Harcos Katalin: Álmodj velem...
Álom kell? Hát legyen! Álmodom.
Talán ott alszom majd a válladon,
s amíg pillám mögött álmom pereg
lemosolyognak ránk a kék hegyek.
S mert álmom tiéd, hát veled vagyok.
Szememben újra boldog fény ragyog,
ölelsz, s a két karom visszaölel,
és - lásd!- a csókokat sem hagyjuk el.
Most állj! - mondom,- itt tovább nem megyek.
Elég lesz csupán, hogy veled legyek,
és kedvem derül, szívem kitárom.
Légy a kedvesem...vagy a barátom!
Tudod mit, Kedves? Most álmodj velem!
Ragadjon magával a szerelem,
vad szenvedélyem ismerd meg kicsit,
s tartsd meg magadnak, hogyha boldogít!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
