A szél, simán, könnyen halad A fák között és hirtelen Bódító illatot szétszórt Az erdőben, mindenütt.
A környező virágok csodálkoztak: - Talán eljött vendégségbe Valami istennő az angyaloktól, Hogy megrészegítsen? - Nem, feleli egy hang, önelégülten, A nap felé fordítva a fejét, Az a virág, amely virág a virágok között, Ez a legnagyobb az erdőben és az én vagyok Mondta az erdei ibolya
Nincs is itt még hozzám hasonló, Istennő csak én vagyok! - Jaj, az erdő azt mondja neki: Rossz és nehéz a szagod.
Te nagy vagy és színes, De az istennő egy másik virág... Nézd meg azt a vékonyat, Azt a gyengéd, elbűvölő szálat.
Csak ül az árnyékban, a föld felé hajolva, Fehér, kicsi, kerek könnyek, Ezüst harangok a szélben és itt mindennek illata.
Ő a virág, ő az istennő, Először virágzott. Mennyei illatot hozott nekünk És gyöngyvirágnak hívják őt.
Roppanó léptek hasítják az éj csöndjét,
végre megérkezett a várva-várt vendég.
Havas bundájában kopog a karácsony,
nyisd ki gyorsan ajtód, sokáig ne várjon.
Öreg keze, nehéz csomagokkal tele,
meghittséget, boldogságot rakott bele.
Kabátjából csillagszóró illat árad,
varázslat, melegség tölti meg szobánkat.
Étellel rakott asztalon gyertya lángol,
ülj közénk hamar, te megfáradt vándor,
töltsük el együtt ezt a gyönyörű estét,
hozzánk költözött a szeretet s békesség.
AJÁNLOM AZ OLDALT
