A szél, simán, könnyen halad A fák között és hirtelen Bódító illatot szétszórt Az erdőben, mindenütt.
A környező virágok csodálkoztak: - Talán eljött vendégségbe Valami istennő az angyaloktól, Hogy megrészegítsen? - Nem, feleli egy hang, önelégülten, A nap felé fordítva a fejét, Az a virág, amely virág a virágok között, Ez a legnagyobb az erdőben és az én vagyok Mondta az erdei ibolya
Nincs is itt még hozzám hasonló, Istennő csak én vagyok! - Jaj, az erdő azt mondja neki: Rossz és nehéz a szagod.
Te nagy vagy és színes, De az istennő egy másik virág... Nézd meg azt a vékonyat, Azt a gyengéd, elbűvölő szálat.
Csak ül az árnyékban, a föld felé hajolva, Fehér, kicsi, kerek könnyek, Ezüst harangok a szélben és itt mindennek illata.
Ő a virág, ő az istennő, Először virágzott. Mennyei illatot hozott nekünk És gyöngyvirágnak hívják őt.
Már tavaszodik Február végén,
Táncol a napsugár a jeges út szélén.
Jelmezt ölt most minden kicsi és nagy,
Nem érdekli őket a kinti szél és fagy.
Van ott tűzoltó, macska, királylány,
Falra festett pillangó és szép szivárvány.
Gyerekek, vidámság, torta szelet,
Így búcsúztatják kis báljukon a telet.
Olvadj csak, répaorrú Hóember!
Legyen a helyeden tiszta vizű tenger!
Az majd hűsít, mikor jön a meleg,
Ha majd a levegő a hőtől megremeg.
Mesés Farsang, kérlek, tarts örökké,
És változtasd az összes havat örömmé!
AJÁNLOM AZ OLDALT
