|
42 Az élet tavaszán
Együtt sétálunk át a szerelem kapuján, karöltve, Az élet tavaszán
Napfény szövi át a kristályrácsos téli álmot,
langymeleg sugarak nyitogatnak jégcsapokat,
tavasz illatát árasztják a fák, a virágok.
Alig ismerek magamra, pedig én vagyok az,
akit felkap a könnyű szárnyú, felhőtlen öröm,
a természet körforgása által kavart mámor
ott lüktet minden egyes sejtemben, érzem bőrömön.
A tavasz elvarázsol, a bűvészkalapjából
előrántja a valószínűtlenül kék eget,
parkokat, réteket fest tündöklő smaragdzöldre
s szembehoz egy lányt az utcán, aki belém szeret.
Együtt sétálunk át a szerelem kapuján, karöltve,
körülöttünk új élet sarjad, zsong-bong a határ,
felszínre tör az eleddig mélyben szunnyadó erő,
a télnek, a fájdalomnak alig van nyoma már.
Az érzékszerveink, mint sok apró adó-vevő
mohón magukba szívják a boldogság hullámait,
s immár feltöltődve szikrázó energiával
valóra válthatjuk féltve őrzött, titkos álmaink.
Szívünk egy húron pendül, akusztikus gitárdal,
mely körülölel minket és halkan hozzánk simul,
a lemenő Nap az égen rak nekünk tábortüzet,
szikrák szóródnak, ahogy a sok csillag kigyúl,
Istennek van stílusa, a végtelenből velük üzen.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
