48 Napkelet
Virágok szépsége, ezer illata...
Napkelet
Szabad szellem száll a széllel
Szerelmet visz messzeségbe.
Szárnyalhat már mezőn s réten
Tavaszi erdő zöldjében, patakocskák medrében.
Nem volt mindig szép a léte
Hisz éveinek ezred része
Csupa bú és fájdalom,
Mely érzékeny lelket sötét mélységbe von.
Életének sivársága,
Fájó emlékek sokasága
Sanyargató élte, s halta
Szívét börtönként fogva tartva.
Érzései törni vágytak
Föl a fénybe, föl az égbe,
Hol elméjének szabadságát
Fölcsillani látni vélte.
A múltjában révedezve
Borús emlékképbe tévedve
Nem találta meg a békét
Míg szembe nem jött vele a Merészség.
Félre dobta búját, baját
Ment keresni lelke nyugtát
Fölröppenve a magasba
Ki a boldog szabadba.
Égnek kéksége, víznek hűvsége,
Virágok szépsége, ezer illata...
Hozzá szólott a Természet szép szava,
S feledtette fájdalmát, bánatát, mindenének rabságát.
Szívét melegség járta át
Meglelte lelkének nyugalmát
Örömteli lett éjjele, s nappala,
Mert Övé lett a Napnak Hajnala.
|