A szél, simán, könnyen halad A fák között és hirtelen Bódító illatot szétszórt Az erdőben, mindenütt.
A környező virágok csodálkoztak: - Talán eljött vendégségbe Valami istennő az angyaloktól, Hogy megrészegítsen? - Nem, feleli egy hang, önelégülten, A nap felé fordítva a fejét, Az a virág, amely virág a virágok között, Ez a legnagyobb az erdőben és az én vagyok Mondta az erdei ibolya
Nincs is itt még hozzám hasonló, Istennő csak én vagyok! - Jaj, az erdő azt mondja neki: Rossz és nehéz a szagod.
Te nagy vagy és színes, De az istennő egy másik virág... Nézd meg azt a vékonyat, Azt a gyengéd, elbűvölő szálat.
Csak ül az árnyékban, a föld felé hajolva, Fehér, kicsi, kerek könnyek, Ezüst harangok a szélben és itt mindennek illata.
Ő a virág, ő az istennő, Először virágzott. Mennyei illatot hozott nekünk És gyöngyvirágnak hívják őt.
És ha tündérszerelemre vágynál... nos, tőlem azt is megkapod.
Egy tündér ajándéka
Neked adom a fák levelein
játszó arany fénycseppeket,
Neked adom a felhők pocakját
csiklandozó ősz hegyeket,
Neked adom az ég alatt lustán
elnyúló színes tereket,
Neked adom a Földet mozgató,
határtalan szeretetet.
Neked adom a fekete égen
táncoló hullócsillagot,
Neked adom a szigorú sziklák
között kacagó visszhangot,
Neked adom a nagy költők hangját
újraéneklő dallamot,
És ha tündérszerelemre vágynál...
nos, tőlem azt is megkapod.