Friss pázsiton ülök, a tavaszi réten,

                                                                    s nézem a tündöklő, azúrkék eget.

                                                                    Szerelmes szép szemed, látni vélem…

                                                                    S a felhők alól, egy sólyom integet. 

                                                                    Milyen csodás, a tavaszi pezsgés!

                                                                    Felébreszt minden szunnyadó követ.

                                                                    Itt ülve a réten, de jó a merengés!

                                                                    S csókod emléke, hevíti a szívet… 

                                                                    Szerelmes szavaid, ölelő karjaid,

                                                                    csak fokozzák bennem, az érzéseket!

                                                                    Magamhoz ölelem virágok százait,

                                                                    s csokorba kötve, nyújtom neked. 

                                                                    Tavasz, és szerelem, kézen fogva járnak!

                                                                    Jutalmukat osztják, s megérintenek…

                                                                    Mindketten, csak egy-egy jelre várnak,

                                                                    s erőt is egymásból merítenek. 

                                                                    Az éledő természet, új örömökre vár.

                                                                    S vágyom, hogy én is érintselek!

                                                                    Miénk a világ, a végtelen határ…

                                                                    Tavasz! Szerelem!- én köszöntelek.