37 Emlékezem
Ennyi maradt, egy nyár, küszöbömön pihegő szünet,
Emlékezem…
Mert fut a nyár, s véle rohanok erőtlen magam is.
Már nem hiszem, hogy csakugyan boldog voltál mellettem.
Megvetem az ágyam, egyedül, megvétem néked is,
Hadd lássa, ki szobámba fordul, mint fáj a szerelem.
A természettel táncoló nagyhatalmú Ősanya
Küszöbömre kuporodik, a félfánál megpihen,
S nagyhatalmú hegyes tőrét, lám, szívemben forgatja,
S én egy nyáron át (ez ajándék) rád emlékezhetem.
Ennyi maradt, egy nyár, küszöbömön pihegő szünet,
Ennyit áldott a sors, hogy elfelejtselek. De nem megy.
Jöhet ősz, s istenverte tél, napsütötte kikelet,
S hiába suttogod bár magad is álmomban: engedj!
- nem virrad többé aranyló nyári Nap,
S az Ősanya tőre jövőmbe harap.
|