Ablakon át 
 
 Konyha ablakon át kitekintve, 
 szemem az egri hegyen megpihen. 
 Távolságtól körülölelt homályos alakját, 
 alkonyi napsütés, nyári, rózsaszínes köntösbe öltözteti át. 
 Felhők robosztus, szürke foltja, 
 mint megannyi Garde Dame óvja. 
 A zöldellő buja mezőktől, 
 a természet csendes szerelmeseitől. 
 Kik fűt, s fát ígérve, 
 szereznék meg őt, csak egy éjre! 
 De bókjaik számára mit sem érnek! 
 
Tudom... 
 
 Falfehér sivárság, kopár fásult nyári lét, 
 Barátok, utazás, szerelem hiánya mind szívembe tép! 
 Magány aurája ölel át, 
 Keserű vágyódás meg olykor sírógörcsbe ránt! 
 Tudom, vár még napsütés! 
 Tudom, nekem is jut valahol ölelés! 
 Nem hagyom, hogy lelkem, 
 búbánat medrébe teljesen leülepedjen! 
 Hiszen a természet is mindig újjá éled! 
 Pedig viharok, és emberek balga sora törné meg! 
 
Nyári éjszaka 
 
 A napsütés leáldozott! 
 A nyár csendes sötétségbe hajlott! 
 Az ég sötét köntösre váltott, melyen 
 milliónyi strasszként ragyognak a csillagok! 
 Felfénylett a kövér Hold is, 
 Ne akarj szerelmedtől óvni! 
 Hisz minden égi gyönyört, nekünk tálalt a természet! 
 Erre te takaró alatt fekve panaszkodsz, hogy nem férsz el! 
 Kár lenne most pihenni! 
 Így csókkal próbállak romantikára inteni. 
 
Nyári lét 
 
 Barátok, szerelem, nyaralás vár! Nyár van! 
 Hát csak várhat! 
 Otthon szürke falai közt vagyok. 
 Tengerpartom mosogató széle, 
 Egyetlen mit csodálhatok az a lefolyó örvénye. 
 Csillogó, habos tenger, 
 Alján tányér, pohár, kanál lebzsel. 
 Napsütésben ragyog a mosatlan, 
 Vágyam, hogy Rousseau módra természetbe  rohanjak! 
 Nap alatt pihenve szépen lebarnuljak! 
 
Tovább... 
 
 Napsütésben, heves szélben, hajladozó virágszálak, 
 Nyári melegben arcomon szaladozó könnyek hűsítő árja. 
 Egy csepp könnycsepp lecseppenve szétfröccsen, a járdán, 
 Természetnek elsírt bánatom kevésbé fáj már! 
 Hangya vizsgálgatja talpamat, 
 de egy mozdulatomra riadtan elszalad. 
 Eleget pihent már szívem fájdalomban! 
 Felállok, és tovább lépek! 
 Vagy fuldoklok még szerelmi bánatomban?! 
 
Egy hatás verse... 
 
 Nem leszek én a Türelmes Álmodozó! 
 Ha te közben szerelmesen más lányba kapaszkodol! 
 Várva vártam végre véled lenni! 
 Nyári melegben esetleg találkozni! 
 Pihenés szürkeségét utazás izgalmára váltani! 
 De te inkább csendes csellel csapdába csalva, 
 csapongó szíved ajtaját előttem becsaptad! 
 Én a bolond, balga bánom, 
 hogy valaha hagytam szívemet ápold! 
 Természetbe van csak a menekvés, 
 mert ott nem érhet érzelmi cselvetés! 
 Csupán a napsütés simogatja bőrömet. 
 Így pedig elkerülhetem szívembe számtalanszor szúrt tőrödet!