55 Tüzesen gyilkol a nyár
Elhamvadt szerelmük, mert tüzesen gyilkol a nyár.
Tüzesen gyilkol a nyár
avagy szonett Arthur Rimbaud módra
Víg, halovány napsütésben dalol
lilán a természet, s huncutul negédesen,
bársonyoson lépked a szellő, míg hirtelen
egy fagyott pillanatban megpihen a forró nyár.
Amott pedig félelmes ősbujdosásban,
a fák hűs, derengő árnyékában,
lopva, titkon, egymás karjaiban
pihen mozdulatlan a szerelmespár.
Ó! De fejüknél bűzös legyek hada
glóriaként kering őrűlten, vadan,
s pihen aszott testükön a száraz halál.
Elapadt ajkaik csókot szórnak, méreg-reményt,
Elszáradt karjaik egymást szorítják, henyén,
Elhamvadt szerelmük, mert tüzesen gyilkol a nyár.
|