|
61 Szerelmem nyara
Úgy megperzselt a szerelem lángolása, hogy elégtek a jól megszerkesztett szavak, Szerelmem nyara
Beszélgettünk, körülöleltek a szavak,
észre sem vettük, hogy közben az idő elszaladt,
s az éj sötét köpenyéből a hajnal bújt elő.
Szikrázó nyár volt, forró és mindent felperzselő.
Menned kellett, pedig épp hogy csak megismertelek,
az állomáson mikor búcsút intettem Neked,
s az ismeretlenbe száguldott Veled a vonat,
szívembe befészkelte magát a szörnyű gondolat,
hogy lehet, hogy soha többé nem látlak már,
s azt kívántam, bárcsak még velem maradnál,
hisz olyan rövid ez az emberi élet
és már oly régóta kerestelek Téged.
Valahányszor hűs, nyári szellő ringatott,
vagy a Nap a felhők közül kacsingatott,
csak azt bántam, hogy egyedül vagyok
s az élményt nincs kivel megosztanom.
Tengerre néző álmot szőttem hát Rólad,
vakító fényárban fürdetted hajómat.
Láttam, ahogy könnyedén sétálsz a parton,
s azt is ahogy fejem gyengéden öledbe hajtom.
Már csak Rád tudtam gondolni, senki másra.
Úgy megperzselt a szerelem lángolása,
hogy elégtek a jól megszerkesztett szavak,
így hát csak dadogtam, mikor újra láttalak.
Mint akin úrrá lett egy bűbáj, egy igézet,
nem tudtam mondatokba önteni, hogy mit érzek,
de Te szavak nélkül is megfejtetted a titkomat,
a szemünk beszélt, majd ajkainkon forró csók fogant.
Hosszan sétáltunk a ragyogó napsütésben,
annyi vad vihar után, végre révbe értem.
Már vár rám a jól megérdemelt pihenés
a szerelem kies, vadregényes szigetén,
ahol a bőkezű természet lágy ölén,
minden hajnalban Napként Te hajolsz fölém,
s mikor majd a nappalt betakarja az alkony,
akkor is velem leszel, melletted alszom.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
