124 Új Saturnalia
december végi pocsolyák zavaros, alkonyi arc-fátylán
Új Saturnalia
hol a falak a járdához érnek
kottát írnak pöttöm esőcseppek
december végi pocsolyák
zavaros, alkonyi arc-fátylán
s a pályaudvaron, hűvös peronlámpafényben
ázott talpfák nyugalma csillog szépen –
Dunán halk uszály tompa moraja
alatta felhasadt víz jajszava
szól; az Este lassan szétfolyik
az elalvó városban – sötétségre
arany-ablakok fénye válaszol –
a kulcslyukakon ma beszökött
a félreértett-félretett, édes Békesség,
kondérban böjtös bablevest lát
tányéron halat, sütőben félkész pulykát,
beiglit ezüsttálcán , s felívelt ajkakat –
ablakban Luca-búza zöldell
szobában luc lombja
a Háló, s a Gonosz Doboz ma nem mondja
meg, hol, hányan, kit, s milyen fegyverrel –
ma a képernyő-sötétség kell –
négy gyertya lángját ringatják
lágy dallamok – új Saturnaliát
ülünk, s Mithras is múlté már
mint a római romok –
most Szeretet úszik süteményillatban
odaég a pulyka – de mosolygunk, mert
mirelit még van; csengő csilingelésre
csillagszóró szürkéje szikrákként szalad szét –
megérkezett –
s dundi kis kezéből áldás árad
szeméből földöntúli Fény –
a város felett égre szórt kristálycukor-szemek
a Dunán uszály után begyógyulnak a víz-sebek
aluljárók pokróc-gombócai most nyugodt álmot látnak
Karácsony ölel
s messze jár a Bánat… –
|