Karácsonyi mese

Történetemet December 6.-án kezdem. A hóesés fátyolán áttekintve elmerengtem hólapátolás közben,. Távolban gyermeki kacagás hallatszott, amikor felfigyeltem egy vörösbe öltözött alakra. Közelebb érve a nevetéstől rázkódva ismertem fel Peterdit a helyi postást.

- Jón napot Károly. Köszöntött rám vidulva.

- Magának is. Ez az új egyenruha?

Ő végignézett magán, majd nevetve válaszolt:

- Bizonyos mértékben, mivel megkértek, hogy vállaljam el az árvaházban a mikulás szerepét.

 - És mitől ilyen boldog?

Ő kacagott egy nagyot és csak ennyit mondott:

 - Még tízen nyolc nap.

És elindult a szánjával, amellyel az ünnepre való tekintettel szállította a leveleket.

Én elolvastam az enyéimet. Egy fagyöngy képével díszített számla, egy utazási ajánlat.

Ezután megakadt a szemem egy hófehér levélen, melyre cikornyás betűkkel volt felírva a cím, de a címzett neve helyén ez ált: Öcsinek.

Szaporán, szinte feltépve bontottam ki nővérem levelét.

Kedves Károly, Mertosz, Magiszter.

Nem tudom melyik becenevedet, használod vidéken.

Már öt éve, hogy kiutaztál, és nem láttalak. De remélem

szakítasz ünnepekkor vidéki életeddel, és eljössz hozzánk

Karácsonykor. Remélem most megcáfolva gyermekkori

önmagam és levelem időben ér el.

                                                                         Tifani

Testvérem levele sok emléket idézett bennem. Öt éve hagytam el azt a füsttel tömött kalitkát, melyet mi Budapestként ismerünk.

De, mert hamar sötétedik nem merengtem sokáig. Gyorsan

befejeztem a lapátolást, majd elindultam a könyvtárba, hogy még a nagy szünet előtt beszerezzem a téli olvasmányaimat.

 Az utcát szinte elárasztotta az ünnepi hangulat. A gyerekek néhány kocsi behajtón jég pályát csináltak, vagy a közeli dombról rendeztek szánkóversenyt. A sok veszély ellenére simán és esés nélkül értem célhoz.

-          Jó napot Mária. Köszöntöttem a Könyvtáros.

-          Kinek jó.

Válaszolta sírással küszködve. Szőke haja kócosan borult a vállára, mély zöld szeme vörös volt a sírástól. Ez a fájdalmas kép máig a legbensőbb bánatra emlékeztet.

-          Mi történt? Kérdeztem.

-          Az árváknak Karácsonyi előadást terveztünk, de a mai próba előtt kiderült, hogy a főnök nem enged el. A főhős pedig náthás lett.

Megesett a szívem szegény lányon, és elhatároztam, hogy minden erőmmel segítek a szegény lányon. Ekkor mint egy középkori lovag erőt vettem magamon.

-          Hol a főnök.

-          A könyvespolcoknál.

Merész léptekkel indultam el a sorok közt. Csak hogy egy érdekes adatot közöljek a főnők pont a kézi könyvtár F sora alatt olvasgatott.

-          Elnézés. Szóltam bátortalanul.

-          Mi az. Kérdezte egy lexikon nagyságú könyv mögül.

-          Miéért lesz nyitva a könyvtár Karácsony este?

Ő letette a könyvet, és így válaszolt:

     -    Magának mi köze hozzá.

Ekkor a harag és a hősi szellemben hazudtam.

-          Mint a városi szerkesztőriporter és gyakori kölcsönzö.

Ez nem is volt akkora hazugság, mert én gyakori könyvtár látogató hírében álltam, és a lapnál dolgoztam, de mint betűszedő, és jelenleg nem voltam szolgálatban.

A férfi csöppet sem látszott idegesnek. Én továbbmentem, és pár könyv társaságában elhagytam az épületet.

     Mire hazaértem teljesen besötétedett. Leültem a fotelba, és csendben néztem a tűz táncát a kandallóban. Lassan lehunytam a szemem, és ellazultam.

Azután kezet fogott velem, és miután ismét kialudt a tűz eltűnt.

  A nap első sugara keltett fel. Minden dolgommal végeztem,

és elindultam, hogy elintézzem napi teendőimet. Az utcán sétálva még eszembe volt az a két látomás.

      Ahogy az utcán befordultam Peterdivel, a póstással találtam szembe magam.

-          Károly úr. Lehet egy kérésem?

-          Hát persze.

-          Az árváknak előadott szindarabban nincs meg egy szereplő.

Azzal átadta a szövegkönyvet, és én áttanualmányozás után elvállaltam a beugrást, melyet ő sűrű hálálkodással jutalmazott.

   December 23-án betéve tudtam a szerepemet. Fáradtan leültem a tűz elé, amikor egy hang szólt hozzám.

-          Uram. Megpihenhetnék itt pár percre?

Én félálomban, szinte önkívületben feleltem:

-          Jöjjön csak.

Ekkor megjelent előttem egy gyermek arcú fehérruhás férfi. Barna haja és szeme szinte csillogott a sötétben.

-          Köszönöm uram.

-          Szívesen. Mi járatban van itt.

-          Üzeneteket szállítok.

-          Még van posta?

Ő mosolyogva felelt:

    - A főnököm parancsa.

Ő lepihent egy székbe, és a kezében levő levélcsomót letette az asztalra. Kínáltam süteménnyel, kávéval, de nem kért.

  Pár perc után felállt, mindent köszönt, és elindult.

Reggel tértem magamhoz. Összecsomagoltam az úthoz, mert aznap este akartam indulni. Ám amikor szemem az asztalra tévedt pár levelet láttam meg. Itt hagyott a futár néhányat. Átnéztem a címeket. Mindeggyikkel találkozom ma, ezért gondoltam én szétosztom.

 Először a boltoshoz mentem. Átadtam a levelét, melyet azonnal felbontott. Arca felderült, és én az okát kérdeztem:

-          Az uram, aki elment a háborúba ma este visszajön.

Gratuláltam neki, és mentem tovább.

Ezután a könyvtárba mentem.

-          Jó napot Mária.

-          Jó napot Károly. Ne feledd ötkor az árvaházban.

-          Nem felejtem.

Azzal átadtam a levelét, és megkértem, hogy a főnökének is adja át, és ő elrohant, és fülig érő szájjal jött vissza.

-          Mégis részt vehetek. A főnök levelében az állt, hogy Bécsbe kell mennie.

-          És a tiedben?

Ő is felbontotta, és közölte, hogy a darab végére ajándékok fognak érkezni felajánlásból.

  A darab nagy sikert aratott, és az árva gyerekek mind játékokat találtak a fa alatt. Én tervem szerint nyolckor indultam a pályaudvarra. A jegypénztárhoz érve kapartam elő a pénztárcám.

    - Budapestre kérek egy jegyet.

    - Elfogyott. Válaszolta ridegen a pénztáros.

Én megsemmisülten álltam. Már épp vissza akartam tenni a tárcámat, amikor egy levél akadt a kezembe. A futár utolsó levele, rajta az én nevemmel. Felbontottam, és rajta egy számsor volt. A pénztáros nő elkérte, és így válaszolt:

-          Miért nem mondta, hogy magának foglalása van.

Azzal a kezembe adott egy jegyet, és a zárórára való tekintettel bezárta a kasszát.

  Amint eljött az éjfél nővérem engedélyével előre mentem a templomba. Leültem az első sorba, de a kupolán megakadt a szemem. A futár, aki megpihent nálam ott volt az angyalok között, és alá ez volt írva: „Gabriel”. És megreccsent a pad, és ő ott ült mellettem. Ekkor megkondult a harang, és a szívemet melegség járta át.

  A pap szónokolt, a gyerekek fáradtan ültek, de én mégis éreztem azt, mit csak ők éreztek. Az isten közelségét.