017 Vendég
Alant izzanak a fahasábok,
Vendég
Kéményem füstje tekereg az égbe
Alant izzanak a fahasábok,
Nincs is szebb, mint hogy belépve fülembe
Duruzsolják énekük a lángok.
Arcom kipirul, míg a kannát felteszem.
Látod? – és mutatom a csészéket.
Leszek most szolgája, hisz megígértem,
Órák során mindent felidézhet.
Maradj itt sokáig nagymama, drága!
Egyél frissen sült mákos kalácsot.
Le is dőlhetsz, ha akarsz, a díványra,
Ezt neked nem kell külön kívánnod.
Gondoskodom én minden kényelmedről,
El ne siess unokád kebléről…!
|