|
020 Az első karácsonyom
Kint hangtalan virágsziromként hullott a hó,
Az első Karácsonyom
Kint hangtalan virágsziromként hullott a hó,
Az ablak előtt állva néztem, s közben melegített
a karácsonyra kapott kis takaró.
Mintha mégis tündérekként táncoltak volna az égen,
S néha meg, melegedtek volna a lámpák fényében,
Ezernyi kis fények csillogtak a szomszédok ablakaiból,
S lenézve láttam az Édestestvér a hóban hogyan tombol.
Nevetve, sunyin hóangyalt készített az ablakunk elé,
S nevemet írta csinos, karcsú betűkkel mellé.
Mellettem a fenyőfa szebbnél szebb színekben
mosolygott felém,
S tekintetem ekkor mégis megállt Édesanyám kezén.
Egy kis kék doboz volt benne, s halkan csücsült
tenyere ráncain,
S mosolyogva nézett rám szeme könnyes fátylain.
A kis dobozban egy medál pihent csendesen ,
S nyakláncomra tette gyengéden, s kedvesen.
„Vigyázz rá ez egy emlék, régi karácsonyi ajándék”,
E szavak után magamra hagyott, elsuhant őszülő
angyalként.
S én szótlanul néztem, érthetetlenül, s gyermekként.
Majd az üveggömbök szikrázó fénye játszott arcomon,
S a cinegék is játszottak vidáman kint, a hódombokon.
Lassan már a naplemente fénye halványult a jégcsapon,
S anyám csendesen, s finoman átkarolt a múló alkonyon.
A takaró lágy lepelként nesztelenül a földre került,
S az egész boldog család ekkor a hatalmas fenyő elé ült.
Édesanyám meg fogta Édesapám erős, barna kezét,
S ő kedvesen, lágyan csókolta meg arca hófehér bőrét.
Az Édestestvér felém nézett huncutul mosolyogva,
S én így emlékszem ma már az első igazi karácsonyomra.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
