|
047 Karácsony este
„El a házamtól csavargó! Eridj, máshol koldulj!” Karácsony este
Álmos arcú téli mécsek langy
Tüze unottan hízeleg;
Fátyol-lángja ég, alélva forr,
S viasz-sebe omlik, remeg.
Bájosan játszó báb-árnya
Vonz mind egyre beljebb:
Kecsesen ring, s ámulva nézem:
Akár egy bűntelen kisgyerek.
A nappali ablakát ellepő hó
Elfedni látszik e falatnyi szobát;
Hogy szerető kéz a földön is
Teremthet mennybéli csodát...
Ám az idill-fátyol oszlik,
Érzem, elnyom az álom:
Áthült testemmell e szobába vágyom.
Lyukas kesztyűbe font jeges
Ujjam szememet takarják: tudom,
A magamfajtát itt látni sem akarják.
Csöngetek, kopogok: de egy lélek se
Mozdul, csak egy markáns hang szól:
„El a házamtól csavargó! Eridj, máshol koldulj!”
S én osonva inaltam: lépteimtől a
halk hó-ágy meg se rezzent: csak
Esésem hasított a légen egy mély sebet.
Súlytalan rogytam a földre, s reszkető
Tagjaim hűlve hevertek a hóban, s hallottam:
Vidám ének szól a házi ajtóban.
Aléltan figyeltem a távoli dalt, mely
Hízelgőn szólt: s az áramló kalács-illat
Édesen cirógatta éhes-fagyott orromat.
Nevetés szűrődött ki az utcára, s én
Megadva hittem a bájos kacajnak:
Vannak, kik ma szerettükkel mulatnak...de én nem.
S én magányosan, egyedül fáztam
Egy árok tövében a hó alatt, s kértem:
Bocsásson meg minden bűnükért az Isten.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
