010 Varázsol az erdő
Most hóvirág sarjad, hol hópaplan feküdt;
Varázsol az erdő
Suttogó erdők lusta árnyéka alatt
Álmokat sző még a Február harmata,
De az élő zöldbe nyíló koronákat
Csiklandozza már a Nap selymes zamata.
Most hóvirág sarjad, hol hópaplan feküdt;
A tükörbörtön jégcsapok hideg helyén
Gyümölcsbölcső-virágok kacagnak együtt,
A nyíló berkek feltámadó tengelyén.
Fehér s fekete elolvad, akár a hó,
Tarka szivárvány festi át mind a tájat,
A szellő pedig: a játékos, a bohó!
Megsimogatja, mint gyermeket, a fákat.
Soha nem látott bűv-varázslat szökell át
A vadon álmosan nyújtózkodó hasán,
Mint pókháló, a mágia úgy szövi át
Szálait a természetnek hívó szaván:
A tavaszba hív, s az utolsó jégvirág
Is csilingelve harmatcseppekké szakad,
Erdőn-mezőn átível százezer virág,
S az élet dobogó szívén új rügy fakad.
|