A szél, simán, könnyen halad A fák között és hirtelen Bódító illatot szétszórt Az erdőben, mindenütt.
A környező virágok csodálkoztak: - Talán eljött vendégségbe Valami istennő az angyaloktól, Hogy megrészegítsen? - Nem, feleli egy hang, önelégülten, A nap felé fordítva a fejét, Az a virág, amely virág a virágok között, Ez a legnagyobb az erdőben és az én vagyok Mondta az erdei ibolya
Nincs is itt még hozzám hasonló, Istennő csak én vagyok! - Jaj, az erdő azt mondja neki: Rossz és nehéz a szagod.
Te nagy vagy és színes, De az istennő egy másik virág... Nézd meg azt a vékonyat, Azt a gyengéd, elbűvölő szálat.
Csak ül az árnyékban, a föld felé hajolva, Fehér, kicsi, kerek könnyek, Ezüst harangok a szélben és itt mindennek illata.
Ő a virág, ő az istennő, Először virágzott. Mennyei illatot hozott nekünk És gyöngyvirágnak hívják őt.
Kivágyik a lelkem, a szabadba repülni.
Minduntalan szárnyalni fenn a magasban,
Leszállni minden, szépen nyíló lugasban
S zöldellő parkokban egymagamban ülni.
Érezni az érintést, a tavaszi szélét,
A megnyugtató korai napsugarat,
A télben melegítő, apró fuvallat
Idézi a közeledő évszaknak képét.
Érzem a lelkemben, a lelkemnek legmélyén
A tavasznak csábító, világos szavát.
Üldözném messzire Februárnak havát,
A Március itt úgyis elterjed a végén.
Sétálni szeretnék, szabadon a parkokban,
Érezni a frissen nyírt fűnek illatát,
Nincs itt az ideje, de növeszti magát,
S látom, az emberek lélegeznek markukba.
E korai tavaszból egy valami hiányzik,
A madarak szabad és vidám kis hangja,
S ezeknek a völgyben hallható visszhangja.
A tavaszi érzés a lelkemben virágzik.
AJÁNLOM AZ OLDALT
