A szél, simán, könnyen halad A fák között és hirtelen Bódító illatot szétszórt Az erdőben, mindenütt.
A környező virágok csodálkoztak: - Talán eljött vendégségbe Valami istennő az angyaloktól, Hogy megrészegítsen? - Nem, feleli egy hang, önelégülten, A nap felé fordítva a fejét, Az a virág, amely virág a virágok között, Ez a legnagyobb az erdőben és az én vagyok Mondta az erdei ibolya
Nincs is itt még hozzám hasonló, Istennő csak én vagyok! - Jaj, az erdő azt mondja neki: Rossz és nehéz a szagod.
Te nagy vagy és színes, De az istennő egy másik virág... Nézd meg azt a vékonyat, Azt a gyengéd, elbűvölő szálat.
Csak ül az árnyékban, a föld felé hajolva, Fehér, kicsi, kerek könnyek, Ezüst harangok a szélben és itt mindennek illata.
Ő a virág, ő az istennő, Először virágzott. Mennyei illatot hozott nekünk És gyöngyvirágnak hívják őt.
A Napsugár csillogó fénye
Vidáman áradt a vidékre.
Melegétől a fagyos csermely vize
Az idő órája
A Napsugár csillogó fénye
Vidáman áradt a vidékre.
Melegétől a fagyos csermely vize
Boldogan folydogált
A hegyek közt messzire...
Odébb a néma fák ágain látható
Ezernyi jégcsap, mint rideg takaró.
Mikor majd elérkezik az idő órája
Olvadni kezd a jég,s hullik majd alája:
Milliónyi cseppben, benne lesz a tavasz,
Elhozva titokban az új reményt s vigaszt!
Midőn a nagy világ , ezer csodát ígér,
Mindenki szívében a szerelem újra él.
Megszületünk újra, minden tavasszal.
Mámorát érezzük a virágillattal.
S mikor az erdő a hóruhát leveti,
Majd az embereket is könnyű, díszbe öltözteti.
Olvad a jég, kint és a szívekben
Nyit már a hóvirág a kőris tövében.
Tündöklő napfény , szórja ránk aranyát
Zöldül a fű, új hírt hoz a gólyamadár.
Az idő órája, viszi a havat már...
Mint rohanó embereket, kiket fontos munka vár!
Észreveszik-e, hogy újra itt a tavasz?!
Megcsodálják-e a fákat, madarakat?!
Nem tudjuk...de addig is:
A Napsugár csillogó fénye
Vidáman árad a vidékre.
Melegétől a fagyos csermely vize
Boldogan folydogál a hegyek közt messzire...
AJÁNLOM AZ OLDALT
