A szél, simán, könnyen halad A fák között és hirtelen Bódító illatot szétszórt Az erdőben, mindenütt.
A környező virágok csodálkoztak: - Talán eljött vendégségbe Valami istennő az angyaloktól, Hogy megrészegítsen? - Nem, feleli egy hang, önelégülten, A nap felé fordítva a fejét, Az a virág, amely virág a virágok között, Ez a legnagyobb az erdőben és az én vagyok Mondta az erdei ibolya
Nincs is itt még hozzám hasonló, Istennő csak én vagyok! - Jaj, az erdő azt mondja neki: Rossz és nehéz a szagod.
Te nagy vagy és színes, De az istennő egy másik virág... Nézd meg azt a vékonyat, Azt a gyengéd, elbűvölő szálat.
Csak ül az árnyékban, a föld felé hajolva, Fehér, kicsi, kerek könnyek, Ezüst harangok a szélben és itt mindennek illata.
Ő a virág, ő az istennő, Először virágzott. Mennyei illatot hozott nekünk És gyöngyvirágnak hívják őt.
Erdő mélyén, hajnali csendben
A ködfátyol álmosan fellebben.
Tündöklő fényben pompázik a táj
Titkot rejtő néma fák...
Erdő mélyén, hajnali csendben
A ködfátyol álmosan fellebben.
Tündöklő fényben pompázik a táj
Ébred a lomb és édes dalát zengi
a csalogány.
Béke és harmónia illata száll
águkkal nyújtóznak az odvas
néma fák...
Az avarból ibolyafej bukkan elő
körötte páfrány,mint zöld legyező.
Kopog a fadoktor,szél furulyáz
S a fű között lassan, kővé válnak
a kidőlt törzsek, koronák.
Roppan az ág,zizzen az éger
könnyét hullajtja a lehulló levéllel.
Szeder és vadrózsa virágözön
Somvirág-koszorú, gyermeki öröm.
Mintha mindig ily idill lett volna itt
s nem hallotta volna e vén erdő
fegyverek hangjait...
Harc-háború, élet-halál
remény-boldogság-hótisztaság.
Ember-természet,madár-virág
és TI: NÉMA FÁK: őrizzétek
mindvégig tovább a titkot és ezer csodát!
AJÁNLOM AZ OLDALT
