25-Tavaszelő
Ébredezik a Nap, leveti magáról
a felleget. A szürkületből kékre festi az eget.
Fénye mint aranyló patak,
Tavaszelő
Ébredezik a Nap, leveti magáról
a felleget. A szürkületből kékre festi az eget.
Fénye mint aranyló patak,
csordogál a tájba, mely még gyönge
s hallgatag. Lassacskán, mintha éledezne;
a távolban lágy madárénekekre
álmos virágot kelteget a tavasz.
Színekkel öleli, csinosítja azt.
Lassan bontogatja gyűrött szirmait,
melyeket egyenként formál s igazít.
A tar ágakon rendezetten ül megannyi rügy.
Visszatérnek, kiket sosem feledünk;
fenn az égen magasan szárnyalnak
a nagy utazók, a hű vándormadarak.
|