A szél, simán, könnyen halad A fák között és hirtelen Bódító illatot szétszórt Az erdőben, mindenütt.
A környező virágok csodálkoztak: - Talán eljött vendégségbe Valami istennő az angyaloktól, Hogy megrészegítsen? - Nem, feleli egy hang, önelégülten, A nap felé fordítva a fejét, Az a virág, amely virág a virágok között, Ez a legnagyobb az erdőben és az én vagyok Mondta az erdei ibolya
Nincs is itt még hozzám hasonló, Istennő csak én vagyok! - Jaj, az erdő azt mondja neki: Rossz és nehéz a szagod.
Te nagy vagy és színes, De az istennő egy másik virág... Nézd meg azt a vékonyat, Azt a gyengéd, elbűvölő szálat.
Csak ül az árnyékban, a föld felé hajolva, Fehér, kicsi, kerek könnyek, Ezüst harangok a szélben és itt mindennek illata.
Ő a virág, ő az istennő, Először virágzott. Mennyei illatot hozott nekünk És gyöngyvirágnak hívják őt.
Vándor madár útra kél.
Hazájába visszatér.
Visszarepül a kis házra.
A kis háznak a falára.
VÁNDOR MADÁR
Vándor madár útra kél.
Hazájába visszatér.
Visszarepül a kis házra.
A kis háznak a falára.
Eresz alatt fészket rak.
Családjával boldog csak.
Fészkében vígan csiripel
A sok kis madár iker.
Évről évre visszajár
A hűséges fecske pár.
Várják őket ház lakói,
Öreg apó,öreg néni.
Kezük ráncos, hajuk ősz.
Holdanyó itt elidőz.
Nézi a kis öregeket,
A hű fecske ikreket.
Hűségért, hűség
jár cseébe.
Így megy ez
Időről időre.
Ha ősszel elrepülnek,
Kis öregek megbékélnek.
Szívük fázik őszi napon,
Napsütötte szép udvaron.
De újra eljön a tavasz.
S a fecske pár fészket rak.
Visszatérnek a kis házra.
A kis háznak meszelt falára.
Soha el nem felejtenék,
Öreg szívek melegségét.
Öreg szívek,s fecske szívek.
Boldogok, akik szeretnek.
AJÁNLOM AZ OLDALT
