Átöltözik a liliomfám

Szerelemkelyhekkel dús magnóliám

naphosszat kelleti magát a kertben.

Látványa túltesz minden harmónián:

királynőt játszik bujaságtól telten.

Aranyeső, tulipán versenyeznek

vele, s benevezett a babarózsa.

Gazdái apró nektár-perselyeknek:

a gyümölcsfák a kert végében aggódva

szemlélődnek – végül ki lesz a kertész

szerelme? Csábít a cseresznye szűzi

bája, kamasz-szemérmesen körbenéz

a körtefácska, és szinte elűzni

kész minden riválisát a szilvafa.

Lent a fűben sárga pitypang korongok

liliput-erdeje mint ha tiltana

szerényen nyílni százszorszép-bozontot.

A kertész szíve százfelé szakadhat –

ha a bűbáj virágháremet fakaszt.

Téli hólepel titkokat takargat,

s felfedni őket megkéri a tavaszt.

Magnóliám – kacéran érett asszony –

egy hajnalon a kelő Nap szemének

vetkőzni kezdett, hogy királyra hasson,

s jelét adja fennkölt szerelmének:

szirmait egyenként, mint keszkenőket

hullatni támadt kedve a Nap elé.

Tán úgy akarta, hogy az szedje őket,

s lobbanjon arany szerelmet – csak felé.

A szirmok – akár bársonyos kagylóhéjak –

sorra szakadtak az ágakról alá

pázsitos földtakaróra, s elaléltak.

A bokrot mintha titkos kéz bontaná…

S ahogy gyűltek a holt szirmok a földön –

hitvesi pamlagon fehér takaró –

úgy zöldültek át az ágak rögtön:

pattantak hajtások, mint szájból a szó.

Menyasszony ruhából csak szoknya maradt –

az is oldott. A szirmok rozsdállani

kezdtek. A zöld szövetű kosztüm alatt

tovatűntek lassan tüzes álmai

az arany Napkirály szerelmesének.

Megnyugodott hát és most szövi tovább

köznapi öltözetét – így is szépet.

Rejtőzik a zöldben, s nem tartja magát

többre már klorofillos társainál.

A kertész csak ámul: tündéri csoda,

ami történt: nesztelen nappali bál

végén átöltözött a liliomfa.

2016.04.07.