|
106-A naplementében
De boldog voltam. Körülöttem virágok nőttek, a fák zöldelltek,
Felütötte fejét a Tavasz, és szebb lett ennyi szép között az élet.
A naplementében
Ott ültünk ketten azon a gyönyörű napfényes délutánon,
S akkor átölelt a Magány, ki hosszú ideje keserű párom.
De boldog voltam. Körülöttem virágok nőttek, a fák zöldelltek,
Felütötte fejét a Tavasz, és szebb lett ennyi szép között az élet.
Ott ültem egy farönkön, plédem apró rojtjait igazgattam csendesen,
Mikor a lágy szellő elérte arcom, hajamba fúrt, s rám mosolygott kedvesen.
Ott ültem a virágok között, az erdő széle már élénken virult,
Csak néztem szelíden a tulipánt, csillagvirágot, azt, ami éppen kibújt.
De a lágy szellő elérte arcom, végigsuhant a hatalmas fák között,
S magam sem tudtam mi ez a béke, ami most a lelkembe költözött.
Még ott ültem sokáig, egész addig, míg a nap le nem nyugodott,
S akkor megértettem, hogy mi volt az, ami szívembe Lángot lopott.
Egy néma kéz végigsimított arcomon, megmelengette a Lelkem,
Keserű párom elűzte, és örökre felperzselte a Szívem.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
