17 Zarándokvilág
A virgonc szél dombokra hajolva
Zarándokvilág
A virgonc szél dombokra hajolva
az ősz fanyar szagát teregeti szét,
borús, egyhangú, fáradt, mogorva
a köd - szitálta, porszürke messzeség.
Lombot sodor rőt levél halomba,
mint pajkos gyermek futkos körül szél,
csüggedt fejjel borul az avarra
a némán borongó, csüggedő sötét.
Tépett lombokat dér hűse marja,
szikla nehéz a felhőktől terhes ég,
a letűnt nyár bánatos fuvalma
szigorú törvényű búfeledtetés.
Csenddé komorul, búsul a világ,
hűlő ködök párállnak a homályon,
az avaron zizegő hervadás
nyarat visszasíró, felszínes álom.
|