74 Ősz
Az elmúlás öltönyébe öltözik a föld
Ősz
Az elmúlás öltönyébe öltözik a föld,
halkan szusszan s megdobban szíve,
végtagjait lassan kinyújtóztatva
testét a természet ölében pihenteti.
A fák levelei elhullanak,
s kérges derekuk recsegve meghajol,
kesze-kusza ágaik, mint fáradt karok
ernyedten várják a téli hótakarót.
Az eső úrként dalol az égen
sötét köntösben, mogorván szaladgál az ősz,
vadászok arcára enyhe pírt festve,
belehemperedik a sárga falevelekbe.
Tücsök sem zenél, csöndes a táj,
csak szerelmemben él a forró nyár.
Sír a mező, könnyei harmatként hullanak,
a folyók hátukon sárga fátyollal rohannak.
Méhek raja csomagol, dolguk végeztével
mindenik nyugovóra tér kaptáruk rejtekébe,
s a lepkék vidám táncot lejtve
átadják az ősz varázsát a természetnek.
Mint fáradt öregembert, megölellek őszi táj
szemem féltőn őrködve vigyáz rád,
az elmúlás vagy, mégis te adod az erőt,
hogy tavasszal, megifjodva ébredjen a föld.
|