75 Ősz varázs
Itt cselleng az ősz, már bőrömön érzem
Ősz – varázs
Itt cselleng az ősz, már bőrömön érzem
sóhajának hűvös álom – bíborát.
Lángvörös lelkének tükrét
kitárja az alkonyat csendjén.
Lehelete bágyadt ezüstöt fércel
a hajnalra, rőt szemében csillog már
a dér, ajka ködös tüzét
sápadt pírban olvasztja belém,
majd szétszórja fáradtan szendergő
földek felett, arany és bordó
avarral borítva a mezők
meztelenné vált testét. Puha csókjában
megbarnul a határ, s a derengő
elmúlás, úgy mint szirmait bontó
megfakult fény-virág, most sejlő
opálba hamvasztja a reggelt. Kószálva
játszik a szél bronzba festett
árnyak között, míg lassan megpihen
a természet, parázsba temeti
a halkan búcsúzó nyár égi íze.
Mint kihűlt szerelem, remeg
ezer falevél, ahogy ellibben
a lég szárnyán, könnyeik cseppjei
ezüst – reményt hullatnak, beterítve
az estek pőre nyugalmát.
Elhalkul köröttem minden, már csak
szeptember duruzsol a fák felett,
varázsát ontja mint illatát virágok.
Nézem, áldottan szunnyad lám
a lét is, ősi gyöngy – lepkék szállnak
átkarolva az időt és teret,
újjászületésbe vonva a világot.
|