78 Holt lelkek között
Zúzmarás csókjával ébresztett a reggel,
Holt lelkek között
Zúzmarás csókjával ébresztett
a reggel, ajka hűvös ívén rám
lehelte múló idő tél – gyöngyeit.
A fény hamvas arcán dér – lepke
terítette szét szárnyát, ezüst – láng
hideg permetével szórva rögjeit
a kopaszodó földeknek. Már arat
az ősz, s kaszája nyomán elhull
tengernyi kalász elsárgult teste.
Elmúlás lopódzik az árnyak alatt
a természet méhébe, köd borul
fellegén majd bágyadt tüzű estre.
Csendbe fúló sóhajok folyamán
puha avart hímeznek holttá lett
falevelek tetemei, elernyedt
ereik zöld vérébe rozsda ár
fonódott, sejtjeikbe Napkő – csepp
talpa égett a halált. Megdermedt
szerelem sápadt fénybe préselt
záloga lett létük, szél
sodorta, alkonyba olvadt lelkek,
kik suttognak még földbe vésett
poraik nyomán, hol az éj
lazúrja a horizontba mereng.
|