84 Ősz
Ősz, mikor hallom, valami megváltozik
Ősz
Ősz, mikor hallom, valami megváltozik,
Szememben szurkáló érzés, bánat mutatkozik.
Találkozni fogok újra önmagammal,
Egy letűnt, kopárabb gondolattal.
Robajjal zúdul rám eme évszak súlya,
Mázsás terhet kapok pár hónapnyi útra.
Ébred bennem a meghaló természet,
Előtör lelkemből nyárnak hiánya,
Torkomat elszorítja elbújó nap látványa.
Szívembe magányos érzés fészkeli magát, s
Előkerül testem védelmezője, a kabát.
Remegő esőcseppek csillognak öreg ágakon,
Elrejtő köd vonul az ismerős tájakon.
Lomhává válik a megszokott mozdulat,
Elhagyott nyárból kevés, mi megmarad.
Megélni mindig nehéz ezt a változást,
Elfogadást jelent csupán, nem megszokást.
Lemondani a száraz, meleg nyárról nem lehet, bár
Még ki kell várni a hidegebb telet.
Úgy érzem, ősszel kicsit én is meghalok,
Lehulló falevelekkel együtt zuhanok.
Átitatnak a szomorú, nedves gondolatok,
S ez ellen minden évben ugyanúgy harcolok.
Felveszem az addigi legszebb mosolyom,
Arcom a felhők közt megbúvó Napra irányítom.
Leküzdöm akaratlanul feltörő sóhajom, s
Elkezdem szeretni őszi hónapom.
Vágyakozva nézem a színes rengeteget,
Élővé váló szépség nem ereszt,
Lelkemben évszakok legszebbike lesz.
|