89 Elmúlik
Elmúlt a nyár, elmúlt, mint minden,
Elmúlik
Elmúlt a nyár, elmúlt, mint minden,
Mi az idő forgatagában semmivé válik.
Mégis most megjelent valami új,
Itt van nekünk helyette az Ősz, ki
Vigasztal minket színeivel, hintázik
Ezernyi színben és pompában a sok falevél.
Minden elmúlás valami öröm, mert
Helyette újat kapunk, bár lehet másként,
De egy sokkal gyönyörűbb létet.
Így élhet boldogságban a vén,
Kiben a fiatal évek már csak emlékként
Élnek, de lelke már a jövőben keresgél.
Múlik minden, mint ahogy a szerelem is,
Hiába oly’ erős, míg tart, mert minden
Kötelék, mi összefűz, egyszer végleg megszakad.
De mégis helyébe valami más lép,
Mit sosem kértünk, mégis kaptunk ingyen
Melyet úgy hívunk magunk közt, hogy remény.
De mily’ szép a természet, ki úgy változtatja arcát,
Ahogy az égiek azt már jól előre elrendelték,
Hogy mikor tavasz, mikor tél, vagy nyár,
Vagy épp ősz legyen, valóban csodálni való.
S ha a nyarat már odafönn el is temették,
Megkapjuk cserébe az Őszt, mint ajándék.
Itt vagy hát, drága Ősz, hadd lássalak míg
Velem vagy, mert utána te is tovább mégy
Szó nélkül, nem kérdezel senkit, hogy maradj-e.
Mert a lét csupa változás, ismétlés nélkül,
S ha már úgy gondolja, hogy harcra kész
Itt hagy, mint ahogy teszi azt minden teremtmény.
Ezért mondom: ilyen a halál is, mint az ősz, s a nyár,
S mint minden évszak, mely gyönyörködtet minket.
Elmúlik az élet, mint a szerelem, s mint a falevél,
Hogy helyére valami sokkal nagyobb kincset
Kapjunk, mit nem kértünk, mégis kaptunk ingyen,
Melyet úgy hívunk magunk közt, hogy öröklét.
|